Mint a minap.hu is beszámolt róla május közepén, a Hungaroring pályáin és depóiban öt felsőoktatási intézmény, a magyarországi mérnökképzés fellegvárainak csapatai először mérték össze versenygépeiket és innovációs erejüket. A megmérettetésen a miskolci gokart-építő csapat óriási eredményt ért el, hiszen övék lett a legjobb műszaki megoldás mellett a fődíj is.

A feladat az volt, hogy a Boschtól kapott vadonatúj gokartokat vértezzék fel a jövő technikájával: elektronikus gázpedállal, az eredeti féktől független elektronikus rögzítőfékkel, valamint az irányítást automatizáló ultrahangszenzorokkal. Nos, a Miskolci Egyetem hallgatói felkészültségükről és kreativitásukról tanúbizonyságot adva abszolút győzelmet arattak, és a legjobb műszaki megoldásért járó díjat is nekik ítélték oda.
A gokart fejlesztése azonban nem áll meg, a műhelyükben azóta is folyik a munka, hiszen új feladatok és újabb kihívások elé néz a miskolci csapat. A következő feladatokat a napokban tudták meg a csapat tagjai. Mint Trohák Attila, az Automatizálás és Infokommunikációs Intézeti Tanszék adjunktusa ismertette, több fejlesztést is végre kell hajtaniuk a gokarton. El kell látni többek között sávtartó automatikával, követő automatával, de olyan feladatokat is tudni kell majd végrehajtani a járművel, mint például a sofőr nélküli parkolás merőlegesen. Olyan funkciókat is meg kell ugyanakkor valósítani, mint hogy gombnyomásra a családi ház parkolójába is be tudjon állni a jármű, vagy akár egy parkolóházban képes legyen parkolóhelyet is találni.

A Bosch és a Miskolci Egyetem együttműködése csaknem tízéves múltra tekint vissza. 2005-ben indult el ugyanis az egyetemen a Bosch-tanszék, létrehoztak négy labort, és az együttműködés azóta is tart. A cég támogatja a hallgatókat is. Mint Szabó Tamás, a Robert Bosch Mechatronikai Tanszék vezetője elmondta, segítik a mechatronikai hallgatók képzését is, a ME-Kart csapatában ugyanakkor helyet kaptak villamosmérnök és informatikus hallgatók is.
A csapatot szerdán Kriza Ákos is meglátogatta. Miskolc polgármestere élénken érdeklődött a jármű paramétereit, illetve a technikai csemegéket illetően, majd kiemelte, hogy a Miskolci Egyetem sikerét a város is elismeri, és segíti a továbbiak elérésében is.
– Úgy gondolom, hogy az együttgondolkodást támogatni kell, ezeknek a lehetőségeknek biztosítani kell a teret. Véleményem szerint a jövőben az együttgondolkodás már egy hármas egységben fog történni a város, a helyi gazdasági szereplők, valamint az egyetem között – hangsúlyozta a városvezető.
K. I.
Fotó: V. Cs.