A hatalmi harcok, a népek ellenségeskedése közepette a szerelem sem győzhet le mindent – csak megpróbálhatja megőrizni tisztaságát, elkötelezettségét, immár egy másik világban. Ezt választja Aida, a szépséges egyiptomi rabszolga, aki valójában etióp királylány, és Radames, az őt fogva tartó ország seregeinek vezére is.
A történetben van szerelmi háromszög (a fáraó lánya is Radamest szereti), nem kevés ármány, van népek közötti háború, és számos helyzetben a dilemma: mit tehetünk, ha szívünk nem aszerint választ, hogy ki melyik oldalon áll?
Verdi egyik (ha nem a) legnépszerűbb operájának érdemes a háttértörténetéről is szót ejteni. A közhiedelem szerint a Szuezi-csatorna megnyitójára készült, pedig ez nem igaz, valójában az új Kairói Operának írta. Igaz, ehhez kellett némi – finoman fogalmazva – unszolás: Ismail pasa a megnyitóra rendelt egy darabot Verditől, de ő visszautasította a felkérést. Újra megkeresték, akkor is nemet mondott, és végül csak akkor írta alá a szerződést, amikor megfenyegették, hogy ha ő nem vállalja, felkérik Richard Wagnert…

Így a darab szerencsére elkészült, és az idei miskolci Operafesztiválon Mohácsi János rendezésében láthatja a közönség. A főbb szerepeket Kovács István, Gál Erika, Radostina Nikolaeva, Hector Lopez Mendoza, Palerdi András és Fokanov Anatolij énekli.
A közönség háromszor is találkozhat a hősökkel: június 16-án, hétfőn és 18-án, szerdán este 7 órától az Erzsébet téren lesz – természetesen ingyenes – beavató előadás. A teljes művet pedig június 20-án, pénteken este 9 órától játsszák a Jégcsarnokban, a Magyar Állami Operaház és a Bartók Plusz Operafesztivál koprodukciójában. Eddig a fesztivál szervezői vitték ki az operát az utcára, most azt szeretnék, ha a közönség is bemenne az operába – ezért az előadásra regisztrációs kártyával lehet bejutni.
A regisztrációs kártyát a Miskolci Nemzeti Színház jegypénztárában lehet igényelni. Előnyben részesítik azokat, akik valamelyik másik előadást is megtekintik. Azok a vendégek, akik a Bartók Plusz Operafesztivál programjából csupán az Aida előadásra kíváncsiak, tegnaptól, június 10-étől személyesen kérhetnek regisztrációs kártyát.
Az Aidával egyébként meg lehet ismerkedni a Bócz Sándor Operaklub fesztiváli vetítési programjában is: június 19-én, csütörtökön délután 3 órától a Milánói Scala Zefirelli által rendezett előadását vetítik a MAB-székházban.
minap.hu
A fotók a tavalyi Ezrek operáján készültek