Az ételek és italok megfelelő arányú és változatos fogyasztásával minimálisra csökkenthető a betegségek kockázata. Csiba Gábor ezért is javasolta, hogy vezessék be a hamburgeradót. 2011-ben az Országgyűlés elfogadta a túl sós, cukros, zsíros, alkoholos ételek többletadóját.

– Aki ezeket az ételeket italokat termékeket fogyasztja az fizesse meg előre a gyógyítása költségeit, vagy ha az áremelkedés miatt, amit most már népegészségügyi termékdíjnak használják hivatalosan, az áremelkedés miatt valaki leszokik ezen termékekről, akkor pedig egészségesebb lesz – mondja Csiba Gábor, a B.-A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa.
Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere elmondta, fontosnak tartja a város lakosságának egészségmegőrzését, a másik ok pedig ami miatt eljött, hogy az Egészséges Táplálkozásért Egyesület alelnöke a Belga Királyság Nagykövetségének attaséjával itt találkozott. Vele a két ország közötti lehetséges gazdaságfejlesztésről is beszéltek.

A rendezvény célja elsősorban a hazai természetes élelmiszerek népszerűsítése volt és az hogy minél szélesebb körben alkalmazhassák az egészségügyi intézményekben és a közétkeztetésben.
F. I.
Fotó: F. Kaderják Csilla