Kelecsényi Péter elmondta: a felújítási munkálatok részeként egy egész szintet fednek be és rendeznek be korhűen, középkori módon.
Ezen túl látogathatóvá teszik az öregtornyot és további kiállítási elemekkel bővítik a kínálatot, többek között fegyvertermet és kovácsműhelyt alakítanak ki, hogy egy autentikus 14-15. századi várképet és váréletet mutathassanak be - tette hozzá.
A Nógrád megyei világörökségi faluban a "Próbáljon szerencsét Hollókőn!" elnevezésű, a népi hagyományokra épülő, csaknem kétmilliárd forintos beruházás zajlik, hogy a látogatók a palóc szokásokat, a korábbi korok hangulatát élhessék majd át. A beruházásokat októberben adják át.
A turisztikai fejlesztés miatt a napokban lezárták az ófaluba vezető utat, az ófalu látványosságai június végéig a templom mögötti részen gyalogosan a József Attila út vagy a vár felőli ösvényen keresztül közelíthetők meg.