Ugrás a tartalomra

„Legjobb szeretetet kapni, és szeretetet adni”

Létrehozva
Váraljai Zoltánné Nagy Csilla tősgyökeres miskolci. Családjával Isten szolgálatában állnak, ahová csak tudják, viszik az evangéliumot. A legfontosabbnak azt érzi, hogy szeretetet adjon a fogyatékkal élőknek és az időseknek. Célja, hogy harmóniát teremtsen számukra. Váraljai Zoltánné Nagy Csilla közéleti munkája, karitatív tevékenysége méltóvá teszik Miskolc város Nívódíjára.
Tevékenysége során generációkat hoz össze. A keresztény hitéletet hirdeti, s vallja, Isten nélkül semmit nem cselekedhetünk.
– Istenfélő emberként, keresztény emberként is meg lehet élni az életünket. Szeretnék segíteni az elesetteken, rászorulókon, szükségük van a harmóniára – mondta.

1990-től aktív a helyi közélet terén. A polgári körök egyik alapító tagja volt. A Magyarok Világszövetségében is aktív szerepet vállalt. 2004-ben a határon túl élő magyarok állampolgárságáról tartott országos népszavazás sikere érdekében áldozatos munkát végzett, melyről a MVSZ nevében dr. Menyhárt Szabolcstól, az akkori megyei kampányfőnöktől, és dr. Komporday Zoltántól, akkori megyei elnöktől emléklapot is kapott.

Mindig is embercentrikus volt, a keresztény hite vitte előre. A mai napig karitatív tevékenységet végez, melybe fiatalokat is aktívan bevon. Rendszeresen látogatja az Ezüsthíd, az Õszi Napsugár Idősek Otthonában és a Mésztelep utcai szenvedélybetegek otthonában élőket. Az idősek és a fogyatékkal élők mindig boldog pillanatként élik meg a találkozást Váraljai Zoltánné Nagy Csillával. Énekel velük, s felolvas nekik a Bibliából.

varaljaine.jpg
Mindezért semmit nem kér cserébe, de olyat kap, ami mindennél többet ér. Ölelést, szeretetet. Elmondta, szeret „csak úgy” beszélgetni is. Meghallgatni az idősek, betegek hétköznapjainak történetét. Azokat a gondokat, amik emésztik őket. Mindig igyekszik jó tanácsot is adni, s örül, ha megfogadják azokat. Teljes, harmonikus életet kíván teremteni maga körül. Fontos számára, hogy fiatalokat is bevonjon hivatásába. Azért, hogy a generációk találkozzanak, s a következő korszak felnőttjei már egy szebb világot építhessenek. A Csilla Bárónő Fogyatékkal Élők Otthonába is gyakorta ellátogat.

– Érzem a szeretetüket. Szeretetet kapok tőlük, és szeretetet adok. Legjobb szeretetet adni és utána kapni – hangsúlyozta. Fontosnak tartja, hogy a karitatív tevékenységek során az örömhírt, az evangéliumot is vigye magával, ebben mindig partnere a Magyar Continental Singers keresztény könnyűzenei együttes.

Váraljai Zoltánné Nagy Csilla közéleti munkája, karitatív tevékenysége méltóvá teszik Miskolc város Nívódíjára.

Kiss J.