Televíziósok, rádiósok, újságírók vették körül, és természetesen mi is megragadtuk az alkalmat, hogy szót váltsunk a nagy reményekre jogosító cselgáncsozóval. Egy hét sincs már ugyanis az olimpiai kvalifikációs sorozat első európai versenyéig, amelynek történetesen Budapest ad majd otthont. A résztvevők a magyar fővárosban, mégpedig a Papp László Sportarénában vetélkednek, a magyar képviseletet csaknem ötven sportoló jelenti, akik között ott lesz Gercsák Szabina is, aki a 63 kilósok között lép tatamira. Rajta kívül lesz még egy másik miskolci is a mezőnyben, a férfiak 60 kilós súlycsoportjában Bartha Ákos, az MVSC sportolója próbál szerencsét.
Gercsák eredményeit roppant nehéz felsorolni, hiszen remek évet hagyott maga mögött! Korosztályában megnyerte a világ-, illetve Európa-bajnokságot, az ifjúsági olimpiai elsőség azonban egyelőre még hiánycikknek számít. Lehet persze, hogy nem sokáig, ugyanis a budapesti viadal után rendezik meg Kínában (Nandzsing ad otthont a vetélkedőnek) a fiatalok ötkarikás játékát.
– Ezzel a versennyel köszönök el korosztályomtól, és nagyon szép lenne, ha a dobogó tetejéről kísérhetném figyelemmel az eredményhirdetést – mondta el rögtönzött, és kissé korai esélylatolgatásként a miskolci cselgáncsozó. – Tudom, hogy olimpia, de ebből nem szabad nagy ügyet kerekíteni, mert akkor leblokkolhat az ember. Ez is egy verseny, noha jóval rangosabb, mint egy átlagos nemzetközi erőpróba. Felszabadultan, gátlások nélkül kell cselgáncsozni, akkor nem lehet baj.
Edzője Flórusz János, akivel nem is olyan régen csaknem három hetet töltöttek Japánban. A szakember elmondta, hogy remek körülmények között dolgozhattak, és megfelelő ellenfelekben, edzőpartnerekben sem volt hiány.
– A japánok iskolája eltér a magyartól – jegyezte meg az edző. – Õk elsősorban a technikára építenek, ezt csiszolgatják folyamatosan. Nálunk nagyon fontos az erőállapot, hiszen igyekszünk küzdelemre késztetni vetélytársainkat. Érdekes, hogy Szabinára egyre jobban figyelnek a felnőttek között. Megítélésem szerint egyébként megérett az idősebb korosztály közötti versenyzésre, ezt egyébként a felnőtteknél megszerzett Európa-bajnoki, illetve Világ kupán elért hetedik helyezésekkel igazolta. Úgy vesszük észre, hogy az ellenfelek egyre inkább elemzik a mozgását, és a nemzetközi edzőtáborokban sokan szívesen dolgoznak vele. Szabina kombinációs és improvizációs készsége jóval átlag feletti, erre alapozhatunk! Most azon munkálkodunk, hogy minél több technikai megoldást hasznosítson a szőnyegen!
Az edző szerint a váratlan húzások kétségbeesésbe kergetik az ellenfeleket, akiket az is zavarhat, hogy a miskolci lány mindkét oldalon remekül támad. A budapesti verseny már beleszámít a Rio de Janeiro-i kvalifikációba, ők ezt a fellépést mindössze egy ellenőrzési állomásnak tekintik. De vajon hogyan alakul a további program?
– A Grand Prix után Paksra utazunk, ahol az Atom kupán lép tatamira Szabina – mondta Flórusz János. – Aztán edzőtáborozás következik, majd Berlinben egy junior rendezvényen lépünk fel. Erre az ifjúsági olimpia előtt két héttel kerül sor, így igyekszünk majd edzésekkel jól kihasználni az időt. Remélem, hogy nem lesz gond Kínában az akklimatizációval, és abban is bízok, hogy jól alakul a formaidőzítés.
Nos, fentiek elolvasása után aligha lehet kétséges bárki előtt is, hogy Gercsák Szabina hatalmas feladatok előtt áll. A 17 éves miskolci sportoló mögött már eddig káprázatos eredmények sorakoznak, de az igazi nagy vizsgák majd ezt követően sorjáznak előtte. Budapest egy kis lépés lehet az úton, Nandzsing már jóval nagyobb és fontosabb megállót jelenthet.
Doros L.