A vásárosok kínálatában a mézeskalács mellett füstölt húsáruk, házi sör és bor, vasaltlángos, házi kolbász, vásári cukorka, reform élelmiszerek, különleges mézek és kézműves sajtok is szerepelnek.

A Görömbölyi Kultúrpiac kínálatában azonban nemcsak élelmiszerek szerepelnek, hiszen olyan ajándéktárgyak közül is választhatnak az érdeklődők, mint például a manós portrék, bőrműves ajándékok, RizsART gyurmakülönlegességek, gyöngyékszerek, tekenős tárgyak, vagy éppen fából faragott tárgyak.

A gyerekeket gyöngyfűzéssel, arcfestéssel várják a kézműves házban vasárnap. A kulturális programok között meg kell említenünk az igazán különlegesnek számító capoeira és karate bemutatót, de fellépnek görömbölyi általános iskolások is, akiknek műsorát a zenés-táncos baba-mama program követi, de szerveztek családi táncházat, valamint népi hangszeres mesemondó műsort is Hegedűs István előadásában. Fellép még a nap folyamán a Miskolc Táncakadémia is.

A Görömbölyi Kultúrpiac egészen délután 4 óráig várja azokat, akik szeretnének szórakozva vásárolni, és vásárolva szórakozni.
minap.hu
Fotó: F. Kaderják Cs.