Ugrás a tartalomra

Múzeumok éjszakája az MVK-nál

Létrehozva
Idén második alkalommal rendezi meg a Múzeumok éjszakáját az MVK. A telephelyre tavaly több mint háromszázan látogattak.  

Preview Image


– A Borsod Megyei Veterán Jármű Klub Egyesület is segíti nemcsak azt, hogy az MVK Zrt. már itt lévő és meglévő szépen felújított veterán járművei, villamosai kiállításra kerüljenek, hanem abban nyújtanak segítséget, hogy mintegy húsz-huszonöt veterán jármű, oldtimer személygépkocsi, tűzoltóautó, rendőrautó, mentőautó legyen itt, az MVK telephelyén a Múzeumok éjszakáján – mondta el Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.

mvk_sajtaj_140619_ja_21.jpg
 
A veterán autók mellett bemutatkozik az MVK Közlekedéstörténeti Múzeuma és természetesen ott lesz a legendás Ikarus 31-es is.
 
– Az Ikarus 31-es autóbuszv a vállalat brendje, és a 6.20-as jármű is, amit a Múzeumok éjszakáján meg lehet majd ismerni. Ez az a brend, ami mögöttünk az elmúlt száz évben, hetvenöt évben forgalmi szolgálatot teljesítettek. A Búza téren csak ilyen járművek álltak, a repülőtéren ugyanilyenek, és a Majális parkban is. A 6.20-as és a 31-es buszok a városi közlekedés, Miskolc város jellegzetes márkái – tájékoztatott Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója.

mvk_sajtaj_140619_ja_19.jpg
 
Az MVK Zrt. telephelyén a szakmai idegenvezetés szombaton este 7 és 9 órakor indul a Múzeumok éjszakáján.

R. O.
Fotó: J. Á.