Tervük, hogy visszavágjanak. Van is miért, ugyanis két héttel korábban, a Hajós Alfréd uszodában a fővárosiak a hajrában szerzett gólokkal 13-11 arányban legyőzték a miskolci alakulatot. Ennek pedig az lett a következménye, hogy (remélhetőleg, csak ideiglenes jelleggel) a Neptun foglalta el a táblázat második, osztályozót jelentő helyét.
A miskolciak csak három összecsapáson jutottak túl, igaz, ezek mindegyikét elveszítették (Újpest 1-10 és 9-10, Neptun 11-13). Kilenc pontjuk van, és azért állnak mindössze három ponttal a Neptun mögött, mert az alapszakaszból jobb eredményeket vittek magukkal a rájátszásba.
– Ha mindhárom ránk váró találkozót megnyerjük, akkor nincs szükség a számolgatásra, biztosan a második helyen végzünk, és osztályozót játszhatunk a Szentes ellen az OB I-be kerülésért. Ha legalább két mérkőzést sikerül hozni, és egyet elveszítünk, akkor viszont valóban elkerülhetetlen a számolgatás. Pontszámban ugyanis ebben az esetben egyformán állnánk a Neptun SC csapatával, ilyen esetben az egyéb mutatók döntenének – mondta Binder Szabolcsot, a miskolciak edzője.
A két héttel korábbi eseményekkel kapcsolatban hozzátette, nem szeret a játékvezető tevékenységével foglalkozni, de azon a találkozón szerinte egyoldalúan fújtak.
– Jóval több kiállítást kaptunk, ráadásul két esetben 4-4 perces büntetőidővel sújtottak bennünket. Ezt már nem bírta el a csapat, amely egyébként az utolsó negyed közepéig kifejezetten jól tartotta magát – tette hozzá. A jövőre koncentrálva pedig elmondta, fegyelmezett játékot vár, és azt, hogy végig koncentráltak legyenek.
– Egyetlen kihagyás is megbosszulhatja magát, ez most nem fér bele. A legerősebb összeállításban szerepelhetünk a Neptun ellen. Szerintem egyébként a Nagykanizsa jobb csapat, mint a Neptun, de valami ok miatt ezt eddig nem tudták igazolni. Nekünk is nagyon kell majd figyelni a dunántúliak ellen, mert képesek a meglepetésre. Most viszont egyelőre csak az a cél lebeg a szemünk előtt, hogy hazai környezetben megszerezzük a hőn áhított három pontot – hangsúlyozta Binder edző.
Buzdításban aligha lesz hiány, ugyanis a Kemény Dénes Városi uszodában szombaton díjmentesen hódolhatnak kedvtelésüknek az úszni vágyók.
A PANNERGY Miskolci VLC – Neptun SC találkozó szombaton délelőtt 11 órakor kezdődik Miskolcon. Bachner András szakmai igazgató arról adott tájékoztatást, hogy az elmaradt, Nagykanizsa elleni találkozónak kitűzte az új időpontját a szövetség. Ezek szerint a felek június 25-én, szerdán, este fél nyolctól mérkőznek meg, mégpedig Budapesten, a Hajós Alfréd uszodában.
Doros L.