Az érintett ingatlanok, mintegy tíz százaléka diósgyőri, jelentősebb részük az Avason találhatók, de van köztük Vörösmarty és Király utcai ingatlan is. Árverés van jelenleg folyamatban két ingatlannál, másik húsznál benyújtották a végrehajtási, illetve az árverés kitűzése iránti kérelmet.

A jelenlegi adatok alapján 108 ingatlan tekintetében az átvétel már megtörtént, vagy látszik annak végső időpontja. További 26 ingatlannál szeptemberig valósulhat meg a befejezés és kilakoltatás. – Fentiek alapján a szeptemberre és októberre előzetesen jelzett, 125-135 kilakoltatás előre láthatólag megvalósul. Év végére a 173 ingatlanhoz kapcsolódó követelés végrehajtása jelentős részben le fog zárulni, vagy jogilag olyan státuszba kerül, hogy a végső lezárási időpont meghatározható lesz – emelte ki a projektvezető.

Schweickhardt Gyula azt is elmondta, az Álmos utca után, júliusban a Dráva utcán található szegregátum megszüntetésére kerül sor, ezzel párhuzamosan folyik a számozott utcákban található ingatlanok kiürítésének előkészítése. Itt augusztus–szeptember hónapokban kezdődhetnek meg az érintett ingatlanok bontási munkálatai.
minap.hu