Ugrás a tartalomra

Csaba-napon mulattak

Létrehozva
Egész vasárnap Csaba-napi programokkal várták a hejőcsabaiakat és miskolciakat a Gárdonyi Művelődési Ház parkjában, a Bárczay-kertben.
A gyermekeket játszóház, körhinta, dodzsem, pónilovagoltatás, gyerekműsor, állatsimogatás, akrobatikus bemutató, óriáscsúszda szórakoztatta, a felnőtteket pedig finom ételekkel, italokkal és szórakoztató színpadi előadásokkal várták a szervezők.

csaba_napok_140622_vcs_8.jpg

A napot a Miskolci Mazsorettek felvonulása nyitotta, a lányok a Csabavezér utcától vonultak a Gárdonyi Művelődési Házig, majd műsort is adtak a Bárczay-parkban. A köszöntőt követően Szaxon Csaba zenés gyerekműsora következett, Seres Zsuzsa brácsaművész pedig opera- és operettslágereket játszott. Felléptek a magyarnóta-éneklési verseny győztesei is, Lukács Ferenc népi zenekara és Homoki Elemér prímás kíséretével, a vendég Gáspár Ani magyarnóta énekes volt.

csaba_napok_140622_vcs_9.jpg

Volt színpadi táncbemutató a Grand Dance Tánc és Mozgás Stúdió előadásában, fellépett Buri Jenő és Szirmai Zoltán szalonzenekara, „Kató néni”, azaz Ihos József előadóművész, Eperjesi Erika operaénekes és Kriston Milán színművész, a Miskolci Illés Emlékzenekar, a parquor fiúk akrobatikus bemutató tartottak, a napot pedig Török Ádám és a MINI koncertje zárta.

minap.hu
fotó: Végh Cs.