Ugrás a tartalomra

Marad a napos idő

Létrehozva
Néhány fokkal melegebb, holnap délutántól a délnyugati tájak fölé már nedves levegő áramlik – tájékoztatta portálunkat az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodája.
Éjjel változóan felhős lesz az ég, kisebb eső, zápor is valószínű. Megélénkül, időnként meg is erősödik a változó irányú szél. Reggelre általában 10 fokig csökken a hőmérséklet.

Napközben kevés felhő, sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, időnként megélénkül a  szél. Délutánra 27 fokig emelkedik a hőmérséklet. Melegfronti hatás van térségünkben.

Kedden napközben, illetve szerdán a délutáni óráktól sokfelé számíthatunk csapadékra, főleg a déli megyékben akár intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak kisebb körzetekben felhőszakadással, az északabbi tájakon azonban területi átlagban is jelentős mennyiségű eső eshet. Csütörtöktől néhány napig szárazabb idő valószínű továbbra is mérsékelt nappali felmelegedéssel, viszonylag hűvös hajnalokkal.

minap.hu