Ugrás a tartalomra

Fidesz: álviták és handabanda az ellenzék részéről

Létrehozva
- A Kriza Ákos polgármester vezette és a miskolci Fidesz-KDNP frakció által elindított telep-felszámolási program első látványos sikerei, a nyomortelepek felszámolásáért indított aláírásgyűjtési akció hatalmas városi visszhangja összezavarta és a lázas semmittevés állapotába juttatta a miskolci MSZP-t – fogalmazott Soós Attila hétfői sajtótájékoztatóján.
A Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportjának szóvivője kiemelte: amióta kiderült, hogy a helyi szocialisták a Jobbikkal és a DK-val egyetemben nem támogatták a májusi közgyűlésen a jelenlegi városvezetés nyomortelep-felszámolási programját, a miskolci szocialisták a nyilvánosság előtt csak magyarázkodni képesek. És másokat is magyarázkodásra akarnak kényszeríteni.

Ezt annak kapcsán fűzte hozzá a szóvivő, hogy a miskolci MSZP-sek a héten vitát szerveztek a Corvin utcai pártházukba, hogy – mint Soós Attila fogalmazott – „kideríthessék, vajon miért nem tett semmit az MSZP hosszú-hosszú esztendőkön keresztül a város szegénytelepeinek megszüntetése érdekében?” – Káli Sándor, Simon Gábor és a többi MSZP-s vezető nyolc hosszú év alatt például miért nem mondott soha egy mondatot sem a számozott utcákról, az ott lakókról? – tette fel a kérdést a Fidesz-KDNP frakció szóvivője.

– Nyilvánvaló, hogy az MSZP-sek ezekkel az „álvitaalkalmakkal” csupán azt szeretnék eltitkolni, hogy teljes mértékben alkalmatlanok a város vezetésére. Elképzelésük sem volt – mint ahogy most sincs – arról, hogyan lehetne normálisan, gyorsan és jogszerű módon megszüntetni a nyomortelepeken uralkodó állapotokat. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a Jobbik handabandázása, felvonulásai sem alkalmasak másra, mint hogy félelmet keltsenek az ott lakókban, és feszültséget idézzenek elő – hangsúlyozta Soós Attila.

Mint a szóvivő fogalmazott, a miskolci Jobbikkal kapcsolatban a városlakóknak fel kell tenni a kérdést: tényleg olyan vezetőket szeretnének egy százhetvenezres városban, akik „terepszínű katonai egyenruhában, fejükön rohambiliben parádéznak?” – Ez lenne a megfelelő megoldás? – tette fel a kérdést a szóvivő, hozzátéve: a Jobbik elképzelései láthatóan igen távol állnak a valós városvezetéstől és problémamegoldástól. – Igazából ötletük sincs, mit lehet és kell tenni Miskolcért, ugyanakkor nehezen viselik el, hogy Kriza Ákos polgármester és csapata megtalálta a hatékony, jogszerű megoldásokat a problémák kezelésére.

Jobban esik nekik a hőzöngés, amivel egyébként pont azt érnék el, hogy a szegénytelepekről kiköltözők helyben maradnának.” – fejtette ki Soós Attila.
– A miskolci Jobbik hőzöngésével az el nem felejthetőt próbálja feledtetni a város közvéleménye előtt: azt, hogy a májusi közgyűlésben „nem”-et mert mondani Kriza Ákos nyomortelep-felszámolási programjára – hangsúlyozta nyilatkozata végén a szóvivő.

minap.hu
Fotó: minap-archív