Ugrás a tartalomra

Magyar bajnokok a miskolci mazsorettek

Létrehozva
Huszonkét település mazsorett-csoportja mérkőzött meg egymással három kategóriában a nemrégiben Móron megrendezett XIV. Magyar Mazsorett Bajnokság küzdelmei során. A Miskolci Mazsorett Együttes kitűnő eredményt ért el, hiszen cadett összetett botos kategóriában, valamint zászlós mini formációban is magyar bajnokot adott az együttes – így készülhetnek az augusztus végi, horvátországi Európa- és Világbajnokságra.
A háromnapos eseményen közel 700 táncos vett részt. A versenyzők három korosztályban – cadett, junior, valamint senior –, négy kategóriában – botos, pomponos, zászló és mix –, és négy formációban – solo, duo, mini és csapat – mérhették össze tudásukat. Mint Dudás Ágnes csoportvezetőtől megtudtuk, két korosztályban (cadett és junior), valamint nyolc kategóriában képviseltette magát a Miskolci Mazsorett Együttes.

A miskolci fiatalok abszolút nem vallottak szégyent, hiszen hét kategóriában is pontszerző, azaz az első hat hely egyikén végeztek. Mint a csoportvezető sorolta, a junior duo és a junior botos összetett kategóriában, és a botos mini formációban egyaránt 5. helyet szerezték meg. A junior mini mix kategóriában már a dobogóra is felállhattak a miskolciak, csakúgy, mint a zászlós csapat kategóriában – előbbiben a 3., utóbbiban a 2. helyet szerezték meg.

Két kategóriában azonban még ennél is szebb eredményt sikerült elérni, hiszen a zászlós mini és a cadett (8-11 évesek) összetett botos kategóriában is magyar bajnok lett az együttes. A csoportvezető elmondása szerint az eredmény annak is köszönhető, hogy a lányok – fiatal koruk ellenére – több éve együtt készülnek és versenyeznek. Hozzátette azonban, hogy nem érhettek volna el ilyen szép sikert a szülők támogatása nélkül.

Az élet azonban nem áll meg, hiszen a bajnoki cím egyben azt is jelenti, hogy a Miskolci Mazsorett Együttes indulhat az augusztus végi, Horvátországban megrendezendő Európa- és világbajnokságon is. Dudás Ágnes elmondta, hogy június végéig még próbák és fellépések várnak a lányokra, júliusban azonban már jöhet a jól megérdemelt pihenés, feltöltődés. Augusztus elejétől aztán újra jöhet a munka – plusz motivációt jelenthet majd a magyar bajnokok számára, hogy idén először rendeznek világbajnokságot a mazsorettek számára –miskolci részvétellel, és bízhatunk benne, miskolci sikerrel.

K. I.
Fotó: Miskolci Mazsorett Együttes