Már „hazajáró” vendégnek számít az egyesület a megyei kórház koraszülött és újszülött-patológiai osztályán, hiszen nem az első alkalommal szerveznek gyűjtést. Ezúttal egy volumetrikus pumpával érkezett az egyesület elnöke, s mivel több pénz gyűlt össze a tervezettnél, ezért még szereléket is vásároltak az eszközhöz.
Nagy Kálmán gyermekellátásért felelős igazgatóhelyettes elmondta, a mai világban segítség nélkül nem tudnának létezni, így nagy öröm, hogy mindig akad segítő szándékú ember.

Az adomány átadásakor Szűcs Ildikó osztályvezető főorvos kiemelte, az újszülötteknél is előfordul, hogy infúziót kell adni, amihez a pumpa nagy segítséget nyújt.
– A készülék intelligens nyomásérzékelője jelzi a vezeték elzáródását, kialakítása megakadályozza a folyadék esetleges szabad áramlását, ezért nagyon biztonságos infúzió-bevitelt tesz lehetővé az újszülöttek esetében. Évente 950 gyermek születik az osztályon, s ennek körülbelül a fele intenzív kezelést igényel – mondta az osztályvezető főorvos.
Az egyesület elnöke, Nagy István elmondta, elsősorban az újszülötteknek segítenek, de a mentőalapítványoknak, s magánszemélyeknek sem mondanak nemet, ha úgy alakul.

– Egykor felvettük néhány kórházzal a kapcsolatot. Olyanokkal, akiknek segítségre lehet szükségük. A főorvossal egyeztetünk mindig, milyen eszközre van éppen szükség. Most a pumpára kezdtünk gyűjteni. Félmillió forint kellett volna, de 675 ezer gyűlt össze, ezért szereléket is vásároltunk. Segítettünk már Debrecenben, Szolnokon, Egerben, Nyíregyházán, Keszthelyen, Dunaújvárosban többek között. Miskolcon, a megyei kórházban már harmadik alkalommal járunk – fejtette ki.
Az egyesület a támogatások segítségével eddig egy NeoPuff újraélesztő készüléket, LCD televíziót és kékfénylámpát adományozott a megyei kórház osztályának.
minap.hu
Fotó: Mocsári L.