A banknál is kamatmentesen lehet vásárlásra használni a hitelkártyát, ha a fogyasztó az elszámolási időszakot követő türelmi időben visszafizeti a teljes összeget. Azt viszont az OTP nem kötötte a fogyasztók orrára, hogy ha az első türelmi időszakban nem fizetnek rendesen, bukják a következő időszakra vonatkozó kamatmentességüket is – függetlenül attól, hogy akkor rendesen fizettek-e, vagy sem. Ezzel a kamatszámítási gyakorlattal az ügyfeleknek az egyszeri késedelmük miatt két elszámolási időszakban is kamatot kellett fizetniük – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH a bank 2012 és 2013 december közepéig tartó gyakorlatát vizsgálta, és kötelezte az OTP-t arra, hogy a jogtalanul felszámolt kamatokat fizesse vissza a fogyasztóknak, az inflációval korrigálva. Emellett szabta ki a 38 millió forintos büntetést is. A GVH szerint súlyosbító körülmény, hogy sok ügyfelet érinthetett ez a magatartás, így nagy vagyoni hátrányt okozhatott. Az OTP egyébként 2013. december 18-tól már beleírta az Üzletszabályzatba a kifogásolt szabályt.MTI