Ugrás a tartalomra

Holnap többnyire napos időre számíthatunk záporokkal

Létrehozva
Holnapra elhagyja térségünket az a frontálzóna, amely a mai felhős időt okozta, mögötte kissé hűvösebb, de szárazabb levegő alakítja időjárásunkat.
Éjjel eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd hajnalban felszakadozik, csökken a felhőzet. Kisebb eső, zápor előfordulhat. A változó irányú, majd a nyugatira forduló szél hajnalban megélénkül. Reggelre általában 12 fokig csökken a hőmérséklet.

Holnap napközben a változó felhőzet mellett több órás napsütésre számíthatunk. Zápor, zivatar előfordulhat. A nyugati, majd az északira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik.  Délutánra 23 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Hidegfronti hatás tapasztalható térségünkben. 11 és 15 óra között erős UV-B sugárzás várható, ezért ebben az időszakban nem ajánlott tartósan a napon tartózkodni.
Péntektől lassan melegszik az idő, vasárnapra a hőmérséklet a 30 fokot is elérheti. Napos és felhős időszakok váltják majd egymást, de szórványos záporokra csak vasárnap lehet számítani.

minap.hu