
– Ünnepnap számunkra a mai, hiszen régi álmunk, tervünk valósult meg – fogalmazott köszöntőjében Szalayné Ostorházi Mária, a NAV Észak-Magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának vezetője. – Ahhoz, hogy az adózók kötelezettségeiket teljesíteni tudják, nagyon sokszor keresik fel személyesen az ügyfélszolgálatunkat. Mindannyian tudjuk ugyanakkor, hogy ügyet intézni nehéz, talán kényelmetlen dolog is, és ezért sem mindegy, milyen körülmények között várjuk az ügyfeleket – fogalmazott Szalayné Ostorházi Mária.

A főigazgató kiemelte, ezért tartották fontosnak, hogy az adófizető állampolgárok pénzét olyan célra használják fel, amiből közvetetten ők is tudnak profitálni. A fejlesztés során gyarapították az ügyfélfogadási helyek számát is, ugyanis az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hiába van elektronikus ügyintézési lehetőség, nagyon sokan személyesen szeretnék intézni ügyeiket.
– Sokan vannak olyanok is, akik közfoglalkoztatás keretében jövedelmet szereznek, de nem rendelkeznek adózási ismeretekkel. Mindez a napi ügyfélforgalomban is megmutatkozik, van olyan nap, amikor 2 ezer ügyfél jelenik meg az ügyfélszolgálaton. Úgy gondolom, nem mindegy, milyen körülményeket tapasztalnak itt – mondta a főigazgató. A miskolci Kazinczy utcán található ügyfélszolgálatot a ’90-es években az elsők között adták át, azóta nagyon elhasználódott. Tavaly megkezdték a felújítás tervezését, idén pedig megtörtént a kivitelezés is.

Mandzák László, a beruházási és ellátási főosztály vezetője elmondta, büszke arra, hogy most szintén az elsők között adhatják át az ügyfelek számára a megújult ügyfélszolgálatot, mely teljes mértékben megfelel a XXI. századi követelményeknek. A köszöntőket követően egy kisfilmet vetítettek le, mely összefoglalta, milyen volt, és milyen lett a felújítás után a központi ügyfélszolgálat. Ügyfelek is megszólaltak a videóban, akik dicsérték a gyors és rugalmas ügyintézést.

Olasz András, a megyei adóigazgatóság vezetője pohárköszöntőjében arról szólt, a NAV alapvető stratégiai célja fejleszteni ügyfélszolgálati tevékenységét. Hangsúlyozta ugyanakkor, a mostani fejlesztés a város és a megye számára egyaránt fontos. Bízik benne – tette hozzá az igazgató –, hogy a változás az ügyfelek számára is érzékelhető lesz.

A NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága szerdán nyílt napot is tartott az ügyfelek számára, melyen olyan témákban tájékozódhattak az érdeklődők, mint például a foglalkoztatáshoz kapcsolódó ellenőrzések, az online pénztárgépekkel kapcsolatos aktuális kérdések, tudnivalók, vagy éppen a hazai vállalkozások külföldi tevékenységének adózási szabályai, a törvényes működés feltételei.
K. I.
Fotó: M. L.