Black találja ki az új film részletes történetét, szereplőit, a forgatókönyvet pedig Fred Dekker írja a felügyelete alatt, akivel az 1987-es Szörny csapat című produkción dolgozott. Black nevéhez fűződik a Halálos fegyver forgatókönyve, ő írta és rendezte a Durr, durr és csók című filmet is. A stúdió a rendezéssel is Shane-t bízta meg.
Az új Ragadozóhoz producerként tér vissza John Davis, aki az eredeti filmet gondozta Joel Silverrel és Lawrence Gordonnal.
Az 1987-ben készült Ragadozóban Arnold Schwarzenegger küzdött a dzsungelben egy félelmetes idegen lénnyel. A produkciót John McTiernan rendezte, és a filmben Black is megjelent a filmvásznon.
Amikor 1986-ban a Ragadozó forgatókönyve született, Black már elismert forgatókönyvíró volt, és fel is kérték a film könyvének helyrepofozására, de kétszer is visszautasította. Végül úgy sikerült megnyerni a filmhez, hogy felkínáltak neki egy kisebb szerepet. Amikor megérkezett a dél-amerikai forgatási helyszínre, a producerek melegen fogadták, és finoman megkérdezték tőle: "Apropó, nem vetne egy pillantást a forgatókönyvre?". De Black így válaszolt: "Továbbra sem írom át".
A Foxnak az első film megjelenése óta sikerült életben tartania a Ragadozó-szériát. 2010-ben Antal Nimród magyar filmrendező készített Ragadozók címmel egy epizódot, amelynek Robert Rodriguez volt a producere. A sorozat földönkívüli lényeit az Alien-sorozat szörnyeivel is összeeresztették. 2004-ben került a mozikba az Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen, amelyet három évvel később egy folytatás is követett.
MTI