
A 2014-ban valétáló bányász-, kohász-, gépész-, jogász-, gazdász-, bölcsész-, egészségügyi és zenészhallgatók június 25-én, szerdán 21 órától tartották ballagási ünnepségüket. Az ünnepség kezdetét fanfár jelezte, mely a Városháza dísztermének teraszáról szólalt meg. A karonként felsorakozott végzős hallgatók meggyújtott fáklyákkal várták a város és az egyetem vezetőit és a meghívottakat.

Ünnepi köszöntőjében Torma András rektor elmondta, a valéta búcsút jelent, a búcsú pedig egy új élet lehetősége is egyben. Az egyetem vezetője arra kérte a végzősöket, hogy legyenek büszkék arra, hogy a Miskolci Egyetemen végeztek.
Kriza Ákos polgármester kiemelte, Miskolc szeretettel várja vissza a végzős hallgatókat. Hangsúlyozta, Miskolc polgárának lenni megtisztelő, csak úgy, mint a Miskolci Egyetem hallgatójának lenni.

A Miskolci Egyetem egy nagy múltú felsőoktatási intézmény, 2014 júniusában a 279. tanévét zárja. Jogelődjét, a Bányászati Akadémiát 1735-ben Selmecbányán alapították. A selmeci hagyományok nemcsak végigkísérik az egyetemi éveket, hanem valódi diákévekké varázsolják azokat, és nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy egy életre meghatározó maradjon az Alma Materhez való kötődés és a diáktársak összetartása.

Az egyetemen nagy hagyománya van a selmeci örökség ápolásának. Az erre épülő egyedülálló diákélet, a szakestek, a kari egyenruhák, a nóták, melyek leginkább megőrizték több száz év hangulatát, és nem utolsó sorban a végzős valéták fáklyás városi ballagása, a Szalamander mind-mind felejthetetlen élmények.

A Szalamander az egyik utolsó nagy összejövetel az államvizsgák után. Az eseményeknek Miskolc város 2 impozáns helyszíne – a Városháza előtti tér és a Petőfi tér – adnak otthont, a két helyszín között a Városház tér – Széchenyi utca – Kazinczy út – Petőfi tér útvonalon maga a Szalamander zajlik.
minap.hu
Fotó: F. K. Cs.