Tizenkilenc évvel ezelőtt választotta a magyarországi lengyelség védőszentjének Szent László királyt az Országos Lengyel Önkormányzat, elsősorban azért, mert a lovagkirály I. Béla magyar király és Richeza lengyel hercegnő fia volt. Azóta mindig a László-naphoz, június 27-éhez legközelebbi szombaton tartják a Magyarországi Lengyelség Napját. Egy ideje megosztva Budapesten és kétévenként változó helyszínen.
– Megkerestünk néhány önkormányzatot, befogadnák-e a rendezvényünket, és Kriza Ákostól, Miskolc polgármesterétől azonnal választ kaptunk: örömmel várnak minket, és minden segítséget megadnak – mondta a helyszínválasztásról Csúcs Lászlóné Halina, az országos önkormányzat elnöke. Egyébként is jó helyre érkeznek: kis létszámú – a 2011-es népszámlálás szerint alig több mint 7 ezres – a hazai lengyel közösség, és szétszórtan élnek. Az egyik legerősebb tömörülésük éppen Borsodban található.
A lengyelségnek sok ünnepe van – megülik az anyaország állami ünnepeit éppúgy, mint például a lengyel-magyar barátság napját, vagy a szintén megyei, szomorú emlékű Derenkről elszármazottak találkozóját, a derenki búcsút. Az országos önkormányzatnak azonban ez az egyetlen ilyen nagy ünnepe – és egyik fontos céljuk volt a megszervezésével, hogy összefogják az itt élő lengyeleket. Ma már azonban inkább a lengyel-magyar barátságon van a hangsúly.
– Fontos, hogy találkozzunk, és elismerjük azok munkáját, akik sokat tesznek a lengyel-magyar barátságért, a magyarországi lengyel emlékekért vagy épp Lengyelország megismertetéséért – emelte ki az elnök. – Ezért is az ünnepen átadjuk a Szent László-díjat, ebben az évben Németh Szilárd Csepel polgármesterének, és a Magyarországi Lengyelekért Emlékplakettet.

Maga a program délelőtt 11-kor kezdődik a minorita templomban szentmisével. Onnan valamivel 12 után látványos felvonulás indul többek között középkori lovagok és az Igriczek együttes kíséretével a Nyári Színházba. Ott, a hivatalos ünnepségen, amelyen a két fővédnök, Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete és Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is jelen lesz, a rövid köszöntők után átadják az elismeréseket, majd a „Krakus” Néptáncegyüttes ad műsort.
– Ma mintegy 150 magyar és lengyel testvérváros működik együtt, ez a kapcsolat a kultúra és az ifjúság területe mellett egyre szorosabb a gazdaságban is. Mi azon dolgozunk, hogy még erősebb legyen. Ezért is szeretettel várunk mindenkit, magyart és lengyelt, akit érdekel a Lengyelország, a kultúránk, akinek fontos a két nép kapcsolata: jöjjenek el az ünnepünkre, találkozzunk, beszélgessünk, ismerjük meg egymást, és bővítsük ki lehetőséginket! – emelte ki végezetül Csúcs Lászlóné Halina.
Cs. M.
Fotó: minap-archív
– Megkerestünk néhány önkormányzatot, befogadnák-e a rendezvényünket, és Kriza Ákostól, Miskolc polgármesterétől azonnal választ kaptunk: örömmel várnak minket, és minden segítséget megadnak – mondta a helyszínválasztásról Csúcs Lászlóné Halina, az országos önkormányzat elnöke. Egyébként is jó helyre érkeznek: kis létszámú – a 2011-es népszámlálás szerint alig több mint 7 ezres – a hazai lengyel közösség, és szétszórtan élnek. Az egyik legerősebb tömörülésük éppen Borsodban található.A lengyelségnek sok ünnepe van – megülik az anyaország állami ünnepeit éppúgy, mint például a lengyel-magyar barátság napját, vagy a szintén megyei, szomorú emlékű Derenkről elszármazottak találkozóját, a derenki búcsút. Az országos önkormányzatnak azonban ez az egyetlen ilyen nagy ünnepe – és egyik fontos céljuk volt a megszervezésével, hogy összefogják az itt élő lengyeleket. Ma már azonban inkább a lengyel-magyar barátságon van a hangsúly.