Munkáltatókat, szociális foglalkoztatókat, non-profit szervezeteket és alapítványokat várt műhelymunkára az Országos Foglalkoztatási Kft. Az előadások témáját úgy állították össze, hogy minden résztvevő hasznos információkat kaphasson.

Az új felnőttképzési törvény 2013 július elsején lépett hatályba, az érintett intézmények és szervezetek azóta várták ennek gyakorlati hatásait. A szakmai nap résztvevőit elsősorban az új felnőttképzési engedélyezési eljárás érdekelte. Mint Éliás János, Nemzeti Munkaügyi Hivatal Szakképzési és Felnőttképzési Igazgatóság képzési vezetője a Miskolc Televízió riporterének kiemelte, azok a képzőintézmények, amelyek „tisztességgel és becsülettel végezték a dolgukat, azok csak nyertek az új felnőttképzési törvény hatálybalépését követően”.

Az OFA 2005. óta nyújt segítséget az észak-magyarországi régiós partnerszervezetek számára. A csütörtöki szakmai nap a Kooperáció plusz kiemelt projekt részeként jött létre. Ombódi Ágnes, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. régiós szakmai munkatársa elmondta, tapasztalatai szerint is nagyon hasznos információkkal gazdagodnak a szervezetek, és azon túl, hogy kézzelfogható segítséget nyújtanak a partnereik számára a projektmunka során, egy-egy ilyen régiós szakmai rendezvény nagymértékben hozzájárul ahhoz is, hogy információk birtokába jussanak, illetve hogy minél sikeresebben zárhassák le a saját projektjeiket.
A szakmai nap kerekasztal beszélgetéssel zárult.
minap.hu
Fotó: J. Á.