Ugrás a tartalomra

Több mint félezer közfoglalkoztatott a borsodi erdőkben

Létrehozva
Javában dolgoznak a közfoglalkoztatottak az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőkben. A társaság mostani közfoglalkoztatási programja május elején kezdődött.
A komoly munkaerő-piaci gondokkal küzdő Borsod-Abaúj-Zemplén megye 58 településéről 535 állástalan jut munkához az Északerdőnél. Mint közleményükben írták, szeptember végéig számos feladatuk van: erdősítésekben dolgoznak, ápolási munkákat végeznek, részt vesznek az erdei kisvasutak nyomvonalának tisztán tartásában, közjóléti eszközök felújításában, parlagfüvet irtanak és hulladékot is gyűjtenek.

A közfoglalkoztatás költségeire 300 millió forintot nyert pályázaton a társaság a Belügyminisztériumtól. A munkavállalók között egyébként sok a visszatérő, többségük ugyanis részt vett a korábbi, április végén lezárult programban is.

– Tavaly novembertől hat hónapon keresztül átlagosan 388 főt foglalkoztattunk, közülük 200-an képzésen szereztek új ismereteket – mondta Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója.

minap.hu