A Super Nova International kiválósága Markus Pommer kezdhette meg az első rajtkockából a ma délutáni futamot, míg két legfőbb riválisa közül Sato közvetlen mellőle, Kiss Pál Tamás pedig a hatodik rajtkockából vághatott neki a húsz körös versenytávnak.
Pommer remekül kapta el a start pillanatát, ahogyan Sato is, Tamásnak viszont nem ez volt az idei legjobb rajtja, aminek következtében egy helyet vissza is esett.
Hatalmas meglepetésre pole pozícióból rajtoló német technikai okok miatt egy kört sem tudott megtenni, így nagyjából fél kör után az addig második helyen haladó japán vette át a vezetést.
Kiss Pál Tamás eközben Francesco Draconét támadta és hamar meg is előzte mielőtt a hetedik körben az ötödik helyről a bokszba hajtott a kötelező kerékcseréjére. A kiállás során a Zele Racing azonban komoly hibát vétett és a 23 éves miskolci kiválóság csak a mezőny legvégére tudott visszajönni, ahonnan a futam leintéséig egészen a kilencedik helyig sikerült felkapaszkodnia.
A futamot az előző fordulót kihagyó, a GP2-ben is érdekelt Kimiya Sato nyerte, akik végig hibátlanul versenyzett. A második helyen a hazai környezetben versenyző Kevin Giovesi futott be, míg a dobogó harmadik fokára a szintén olasz Andrea Roda állhatott fel.
Sato idei negyedik sikerével tovább növelte előnyét az összetettben, a kieső Pommer továbbra is a második, míg a Zele Racing magyarja tartja harmadik helyét.
A holnapi folytatásban a második futammal zárul a hétvége programja, melynek Kiss Pál Tamás a kilencedik helyről vághat neki.
kispaltamas.com