Ugrás a tartalomra

Jól mulattak a Péteri kapuban Péter és Pál napján

Létrehozva
Mintegy negyven éven át nem volt olyan rendezvény a Szentpéteri kapuban, ami kifejezetten az ott élők kedvéért jött volna létre. Ezen kívánt változtatni Nánási-Kocsis Norbert önkormányzati képviselő, aki három évvel ezelőtt kitalálta és a megvalósította a Péter-Pál-napi mulatságot.

Preview Image


– Aki ezen a területen él, azt minden évben vendégül látjuk valami finomságra, ehhez azonban regisztrálniuk kell. A regisztráltak száma százas nagyságrenddel nő minden évben, idén már jóval meghaladta a hétszázat. Ezek a számok is mutatják: egyre jobban terjed a még ma is fiatal rendezvénynek a híre, és egyre népszerűbb az itt lakók körében – mondta a képviselő.

peter_pal_mulatsag_140628ml_1.jpg

A rendezvényt a kezdetek óta a Szentpéteri kapui József Attila fiókkönyvtár szervezi, és az is hagyomány már, hogy a fellépők sorát az itt élők kezdik: a helyi nyugdíjas klubok, szervezetek művészeti csoportjai adnak műsort – méghozzá nagy örömmel és szeretettel. Utánuk általában a város más részén élő, de miskolci művészek, tehetségek szórakoztatják a közönséget – idén például Eperjesi Erika és Kincses Károly operaénekes, a Metrum all Stars és a Miskolci Musical és Dalszínház.

peterpal_napi_mulatsag_140628ml_03.jpg

A sztárvendégeket is igyekeznek úgy meghívni, hogy a fiataloktól az idősebbekig mindenki jól érezze magát, erről most a Bytheway, Dér Heni és Szűcs Judit gondoskodott.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.