A hagyományokhoz híven, ünnepi alkalmon köszöntötték az egészségügyben dolgozókat hétfőn, a Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. A Semmelweis nap kiemelten fontos esemény a kórház életében.
A magyar egészségügy ünnepén kitüntetéseket adnak át, s kinevezésekre is sort kerítenek. A jeles napot megelőző munkanapon Tiba Sándor főigazgató köszöntötte a jelenlévő dolgozókat. Mint mondta, az az áldozatkész munka, amit az egészségügyben dolgozók az év minden napján végeznek, dicséretet, odafigyelést érdemel.
– Hagyomány már, hogy ünnepi keretek között elismerjük a legjobb dolgozóinkat. Minden évben egy embernek ítéljük oda a Semmelweis-díjat, de kinevezésekre is ezalkalommal kerítünk sort – mondta.

A kórházi elismerések mellett az önkormányzat is díjakkal értékeli, s köszöni meg az orvosok munkáját. Zsiga Marcell alpolgármester elmondta, minden ember életében fontos a magyar egészségügy napja, hiszen mindannyian találkozunk a kórházi dolgozókkal életünk során.
– Minden nap értünk dolgoznak. Semmelweis Ignác életét a kitartás, önzetlen, áldozatkész szolgálat jellemezte, amelynek ma is jelentkeznie kell a dolgozók életében. Nem csupán a kitüntetettek munkáját köszönjük meg, hanem minden egészségügyben dolgozóét – hangsúlyozta.

Az önkormányzat képviseletében az alpolgármester négy elismerést adott át. Értékelték Simkó Péter házi gyermekorvost, Poncsák Csaba háziorvost, Bence Mária fogorvost és Szecsőné Szabados Szilvia iskolai védőnőt.
A város díjait követően átadták a Semmelweis-nap legfontosabb elismerését, a Semmelweis-díjat, amit ezúttal Nagy Géza egyetemi docens, a kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály vezető főorvosa kapott meg. A díjazott elárulta, élete is a kórházban kezdődött, hiszen hatvan évvel ezelőtt ő maga is a Semmelweis-ben született.

– Nagy megtiszteltetés, hogy erre a díjra felterjesztettek, mert számomra minden itt kezdődött. Ebben a kórházban születtem. A megyei kórházban kezdtem, majd 10 év után, 1987-ben idejöttem, s azóta a Semmelweis kórház orvosa vagyok. Úgy vélem, ez az elismerés nem csupán egy ember munkáját dicséri, hanem a csapatot, amely mögöttem áll, s az osztályt is – hangsúlyozta Nagy Géza.
Az ünnepségen 16 kórházi elismerést is átadtak, s a főorvosi, adjunktusi kinevezéseket is bejelentették. A keddi nap, a magyar egészségügy napja munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók életében.
minap.hu
Fotó: Végh Cs.