Az összejövetelt a hatodik Észak-magyarországi műszaki értelmiség napja alkalmából rendezték meg hétfőn. A szakmai konferenciát Holló Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara elnöke nyitotta meg. Beszédében elmondta, az ENSZ szerint nem az energetika kérdése a Föld legnagyobb problémája (a demográfia az), de ők úgy vélik, mindenképpen az első három legfontosabb gondunk közé tartozik.
– Az ülés célja, hogy a különböző szakágak dolgozói kölcsönösen tájékozódjanak, így általános képet kapjanak az energetika kérdésköréről – tette hozzá az elnök.

A bevezető előadást Büki Gergely nyugalmazott egyetemi oktatótól hallhatták az érdeklődők. A szakember az energiahordozók magyarországi energiaellátásban való szerepéről szólt, különös tekintettel a megújuló- és az atomenergiára.
Előadást tartott még Kovács Ferenc egyetemi tanár, az MTA rendes tagja – ő a Szilárd energiahordozók szerepe a hazai energiastratégiában címmel osztotta meg gondolatait, Lakatos István egyetemi tanár, az MTA rendes tagja a szénhidrogének szerepét vázolta a hazai energiastratégiában, Tihanyi László egyetemi tanár pedig a földgáz szerepéről szólt, az Európa energiaellátásában elfoglalt helyzetének tükrében.

A Bányászati Tudományos Bizottság véleménye szerint a hazai villamosenergia-ellátásban a következő években az atomenergiának és a szénalapú villamos-energiának kell meghatározó szerepet adni – mindaddig, amíg a fúziós energia és a napenergia közvetlen felhasználására nem nyílik lehetőség.
minap.hu
fotó: J. Á.