A tavaly elfogadott hitelintézeti törvény értelmében július elsejétől a szabadfelhasználású hiteleknél is tilos az árfolyamrés használata a bankoknak. Vagyis mindenki a jegybanki -árfolyamon vagy a bankjuk középárfolyamán fizetheti a hitelét.
Kézdi Zsolt, a Magyar Hiteltanácsadók Egyesülete elnöke szerint ez viszonylag kis összeg, de azok számára, akik nehezen fizetik törlesztésüket pár ezer forint is számít. Ez, a becslések szerint azt jelenti, hogy mintegy 5 milliárd forint marad a szabad felhasználású devizaadósok zsebében. A lakáscélú devizahitelesekre egyébként már 2010 óta érvényes ez a szabály.
Két hete a Kúria általánosságban is kimondta, hogy az árfolyamrés tisztességtelen - vagyis akivel eddig fizettettek a bankok árfolyamrést, az legkésőbb ősszel a teljes összeget megkapja.
Trócsányi László igazságügy miniszter a híradónak elmondta: az új törvényben pontosan előírják majd, hogy a bankoknak mit kell tenniük a jogtalanul felszámított árfolyamrés visszafizetése érdekében. „A korábban alkalmazott vételi-eladási árfolyam közötti különbség semmis és helyette gyakorlatilag a deviza középárfolyamot kell figyelembe venni” – magyarázta. Hozzátette, erre kilencven napjuk van a bankoknak. Õsszel pedig a kormány olyan jogszabályt terjeszt majd be, amely a fogyasztókkal történő konkrét elszámolást tartalmazza majd.
Szakértői becslések szerint a tisztességtelenül alkalmazott árfolyamrés miatt a devizaadósoknak fejenként nagyságrendileg 100 ezer forint járhat vissza.
A Bankszövetség szerint méltánytalan kollektív bűnösséget hirdetni a 150 magyarországi hitelintézettel szemben. Az árfolyamrés eltörlését igazságtalannak tartják. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a Híradónak úgy fogalmazott, hogy továbbra is fenntartják, hogy az árfolyamrés alkalmazása nemzetközileg is elismert, valós gyakorlat, amit most semmisnek nyilvánítottak, miközben érdemi munka van mögötte.
A devizahitelesek segítő első törvényjavaslatról pénteken szavaz az Országgyűlés.
MTI