Szász Kitti, a freestyle-foci többszörös, egészen pontosan háromszoros világbajnoka meghívást kapott július 1-jére, a magyar idő szerint este hat órától kezdődő Argentína – Svájc mérkőzésre. Azt, hogy pontosan mit fog ott csinálni, még ő maga sem tudja, de vélhetően focilabda biztosan lesz a történetben. Szász Kitti szombaton este utazott el Dél-Amerikába, azóta találkozott egyik nagy kedvencével is.
Mint megtudtuk, a világbajnoknak nincs kedvenc csapata, de játékosai annál inkább. Két kedvence Messi és Neymar – utóbbival már találkozott is információink szerint. – Csodálom Messi és Neymar zsenialitását, utóbbival már találkoztam is, sőt, egy kicsit „focizhattam” is a tiszteletére. Német győzelemre számítok, de a hazai pálya kimondhatatlanul nagy előny – nyilatkozta a szaksajtónak Kitti, aki egyáltalán nem izgul, hiszen számtalan helyen, hihetetlen tömegek előtt mutatta már be, mit tud a focilabdával – labdáját természetesen Brazíliába is magával vitte. A labda egyébként épp’ olyan, mint amilyennel a világbajnokság meccseit játsszák.
K. J.
Fotó: minap.hu archív