A társaság folyamatosan keresi a távfűtés minél szélesebb körű kiépítésének, a távhőrendszer energetikai korszerűsítésének, és ezeken keresztül az üvegház hatású gázkibocsátás csökkentésének lehetőségét.
A MIHÕ Kft. ezzel együtt folyamatosan figyeli a pályázati forrásokat, és így adódott lehetőség rá 2013. novemberében, a már korábbi években (2007 – 2010) megvalósult beruházások finanszírozására kiírt, úgynevezett retrospektív pályázat benyújtására „Kemény Dénes Városi Sportuszoda távhőellátás kiépítése, a primer távhőrendszer energetikai korszerűsítése” címmel, melyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint Támogató szervezet 2013. évben befogadott.
A 2010-re megvalósult beruházás teljes költségvetése 450.874.822 forint volt, amelyből az Európai Unió és a Magyar Állam által megítélt „retrospektív” finanszírozási lehetőségnek köszönhetően a MIHÕ Kft. a projekt 39,86 %-ára 179.658.914 forint vissza nem térítendő támogatást kapott.
A retrospektív támogatásban részesült projekt műszaki tartalma
Miskolcon a távhőellátást a Miskolci Hőszolgáltató Kft. biztosítja. Két legnagyobb távhőrendszerének – Avas, Belváros – hőforrása a Miskolci Fűtőerőmű. A fűtőerőmű Miskolc két hőkörzetét látja el távfűtési hőenergiával, ezek az ellátási területek a belvárosi és az avasi hőkörzetek.
A fejlesztési projekt két szakaszból állt, első része a belvárosi hőkörzet körösítő vezetékének, második része az avasi hőkörzet körvezeték szakaszának megépítése volt, új felhasználók rendszerre kapcsolásával összekötve.
Belvárosi hőkörzet
A MIHÕ Kft. belvárosi hőkörzete egy északi és egy déli gerincvezetéki ágra tagolódik. A projekt keretében a rendszer két ágának végén a Szeles-Katalin utcák között a városi Vásárcsarnok hőszolgáltatásának biztosítását is ellátó II. sz. körösítő vezetéket építette meg a MIHÕ Kft.
A körösítő vezeték megépítése stratégia fontosságú volt a város életében. Ezzel a vezetékkel az üzembiztonság jelentős mértékben nőtt azáltal, hogy így minden fogyasztó két irányból látható el hőenergiával a vezetékhálózatról. Ezzel egy esetleges meghibásodás esetén már csak minimális területek maradnak szolgáltatás nélkül. A körösítő vezeték egy része meglévő vezeték nyomvonalán épült, kiépítésével kiváltásra került a régi elavult primer vezetékszakasz is.
Avasi hőkörzet
A projekt második eleme az avasi hőkörzetben épített körvezeték szakasz és a város dél-nyugati részén, a Miskolc Egyetemváros térségében elhelyezkedő, korábban egyetemi sportpályaként funkcionáló területen megépült Kemény Dénes Városi Sportuszoda hőellátásának kiépítése volt, melynek keretében ~1,5 km új, primer, előszigetelt, közvetlenül földbe fektethető vezeték került kiépítésre.
Az energiahatékonyság növelés révén megtakarított éves primer energiahordozó mennyisége mintegy 3.000 GJ/év, ezáltal a széndioxid kibocsátás mintegy 298 tonnával csökkent évente.
minap.hu