A több mint 90 embert foglalkoztató társaság jövőjét firtató kérdésre azt válaszolta, várnak a kormányzati döntésre, addig még "kihúzzák valahogy".
A Magyarországi Kéményseprők Országos Ipartestületének elnöke május 30-án szolnoki szakmai összejövetelük után azt közölte az MTI-vel, hogy az állami intézkedések miatt kieső bevételek kompenzációjának elmaradása miatt június 30-át követően hét megyében financiális okok miatt leáll a kéményseprő-ipari közszolgáltatás. A szolgáltatás leállása Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest és Somogy megyében összesen 842 települést érintett volna. Bejelentésüket akkor a tagvállalatok képviselői - beleértve az önkormányzati tulajdonú társaságokat is - azzal indokolták: a jelenlegi jogszabályi követelményeknek megfelelő színvonalon nem képesek a kieső szolgáltatásokat még kijelölés esetén sem pótolni, mert sem létszámban, sem eszközben nincsenek felkészülve, nincsenek tartalékaik.MTI