Ugrás a tartalomra

Egyenlíteni akar az MVLC!

Létrehozva
Az első csatát a Szentes nyerte, ugyanis a vízilabda OB I-be való jutásért megrendezett keddi osztályozón, hazai környezetben 6-4 arányban diadalmaskodtak az alföldiek a Miskolci VLC elleni találkozón, ám csütörtökön jön a második felvonás.
Este negyed nyolckor, a Székely Balázs és Mucskai Péter játékvezetői kettős közreműködése mellett veszi majd kezdetét a találkozó. Szentesen igazolódott, hogy az MVLC legénysége érett a nagyobb feladatok megoldására is, igaz, a sok idegeskedés azért visszaköszönt a játékban.

Bachner András, a miskolci klub szakmai vezetője örömtelinek nevezte, hogy végig partiban voltak.
– A srácok nem ijedtek meg, talán olykor még el is vitte őket a hév és a lendület. Ennek volt köszönhető, hogy olyan bátran vállalkoztak lövésekre, igaz, ezek pontosságával, illetve a hatékonysággal baj volt. Tartásunkat minősíti az a tény is, hogy a Szentes háromszor húzott el két-két góllal, de a mieink nem adták fel, és rendre sikerült ezt ledolgozni egyre – mondta. Úgy véli, a védekezésre nem lehet panasz, hiszen a hat kapott gól önmagáért beszél. Mint mondta, támadásaik befejezésén azonban feltétlenül javítani kell.

A szakmai vezető aláhúzta: jó az esély az egyenlítésre, viszont ha két mérkőzés után 1-1 lenne az állás, akkor a harmadik, mindent eldöntő csatára ismét Szentesen kerülne sor (szombaton), márpedig a hazai környezet sokat nyomhat a latban a végelszámolásnál.

– Bízunk benne, hogy csütörtökön este, a miskolci Kemény Dénes Városi uszodában sokan buzdítják majd csapatunkat, és ez újabb erőt ad játékosainknak – adott receptet a sikeres szereplés egyik fontos összetevőjéhez Binder Szabolcs edző.

A PANNERGY Miskolci VLC – Szentes találkozóra csütörtökön este 19 óra 15 perctől kerül sor a Kemény Dénes Városi uszoda medencéjében.

Doros L.