2013. június 15-én délután a vádlott fiatal férfi testvérének általános iskolai ballagását ünnepelték a család házában. Az összejövetel során a vádlott apja és anyja többször összeveszett, mert az apa kifogásolta, hogy felesége elhagyta családját és erkölcstelen életmódot folytat. Ennek során az idősebb férfi többször bántalmazta feleségét.
A vádlott többször is bekísérte egyébként ittas anyját a házba és lefektette aludni, azonban a konfliktus újból és újból fellángolt. Végül a vendégek távozása után már csitulni látszottak az indulatok a szűk családi körben. Az apa és az anya is külön szobában tért nyugovóra.
Ekkor a vádlott bement apja lakrészébe és a szekrénytetejéről levett egy fából készült baseball ütőt, amivel többször nagy erővel fejbe vágta és testén ütlegelte az ágyban fekvő, alvó családfőt. A bántalmazásba a sértett a helyszínen belehalt. A sérülések az átlagost jóval meghaladó fájdalommal jártak.
A cselekmény idején enyhe fokban ittas vádlottat a helyszínen őrizetbe vették és azóta előzetes letartóztatásban van. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja és határozott tartamú fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a 2014. június végén benyújtott vádiratában, tájékoztatta portálunkat Martossy György, mb. főügyész helyettes.
minap.hu