Ugrás a tartalomra

Ülésezett a megyei közgyűlés

Létrehozva
Oktatásról, mezőgazdaságról és élelmiszerbiztonságról, valamint a Miskolci Egyetem és a BOKIK szakképzési tevékenységéről hangzottak el többek között tájékoztatók a megyei közgyűlés szerdai ülésén. Átadták továbbá a Szent Erzsébet-díjat is a szakterületükön kiemelkedően teljesítő dolgozók munkájának elismeréseként.
Idén Bélteczki János ózdi főorvos, valamint Hagymásiné Szolivajsz Katalin, a megyei kórház laboratóriumi vezető asszisztense vehette át a Szent Erzsébet-díjat Mengyi Rolandtól, a megyei közgyűlés elnökétől. A díjak átadásával vette kezdetét a megyei közgyűlés, majd a képviselők tárgyaltak többek között a térség mezőgazdasági helyzetéről is. Mint elhangzott, a globális felmelegedés miatt egyre több a feladat az ágazatban. Viharok, jégesők okoznak kárt a földeken, egyre nő ugyanakkor az aszályos évek száma, ezért az öntözéshez nem szabad engedni, hanem vissza kell tartani a leesett nagy mennyiségű, árvizeket okozó csapadékot.

megyei_kozgyules_140802_ja.jpg

A BOKIK tájékoztatójából kiderült, hogy egyre inkább a szakképzés irányába kell terelni a fiatalokat, és nélkülözhetetlenek – főleg a kis- és közepes vállalkozások tekintetében – a gyakorlati képzést szolgáló, jól felszerelt tanműhelyek.

megyei_kozgyules_140802_ja_15.jpg

A képviselők döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítványt 600 ezer, a Tiszalúci Mesevár Alapítványt 50 ezer, a Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítványt ugyancsak 50 ezer forinttal támogatja a megyei önkormányzat.

minap.hu
Fotó: Juhász Á.