Lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen.
A nyomozás adatai szerint június 29-én a nappali órákban ismeretlen elkövető – amíg a tulajdonos nem tartózkodott otthon – az egyik bódvaszilasi családi ház nyitott ablakán bemászott és a lakásból különféle élelmiszereket, ruhaneműket, valamint dísztárgyakat tulajdonított el.
A rendőrök a megindított nyomozásban egy napon belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével a 24 éves F. Henrik és társa, a 21 éves B. Viktória helyi lakos gyanúsítható.
Gyanúsítotti kihallgatásuk során elmondták, hogy F. Henrik mászott be az ablakon és addig B. Viktória az utcán figyelt.
A rendőrök az eltulajdonított értékeket a gyanúsítottaktól lefoglalták, amelyeket a tulajdonos részére június 30-án visszaszolgáltattak.
minap.hu