Ugrás a tartalomra

Bíróság elé állhat a középszeri rabló

Létrehozva
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfivel szemben, aki miskolci lakásán megtámadott és kirabolt egy idős embert.

Rablás és magánlaksértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint Miskolcon, a Középszer utcában 2013. szeptember 13-án 1 óra 45 perckor az akkor még ismeretlen elkövető behatolt a sértett kilencedik emeleti lakásába.

A támadó bántalmazta a 75 éves férfit és erőszakkal elvette annak értékeit, készpénzét és karóráját, de a támadó menekülés közben hátrahagyta zsákmányát.

A nyomozás eredményeként a rendőrség két hét alatt azonosította, elfogta, majd a Miskolci Rendőrkapitányságra előállította a bűncselekmények elkövetésével megalapozottam gyanúsítható 21 éves miskolci S. Gergőt. A rablót a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette, egyben előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság 2013. október 3-án elrendelt.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban lezárta és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.

minap.hu