Csaknem 60 diák kezdte meg nyári munkáját július elsején a városházán. A tanulók a polgármesteri hivatalban alap irodai munkát végeznek – egyenként napi 6 órában, két héten át, összességében viszont két hónapig, tehát augusztus végéig. Az önkormányzati nyári diákmunkaprogram tavaly indult, akkor 50 diák dolgozhatott a városházán.
Elsősorban adminisztratív, ügykezelő munkát végeznek a fiatalok, iratokat rendeznek, esetleg megsemmisítenek, tértivevényeket pakolnak. Azonban vannak olyanok is, aki a városban végzik a rájuk bízott feladatokat – például a rendezetlen táblákat, hiányzó utcaneveket, hibás felfestéseket keresik, írják össze és jelentik a városüzemeltetési osztálynak.

– A munkát olyan diákok vállalhatják, akik már előzőleg regisztráltak a munkaügyi központban, bérüket a központ száz százalékban támogatja. 372 főt tudunk foglalkoztatni városszerte, az önkormányzatnál és intézményeinél, de nagyon nagy a jelentkezők száma, még folyamatosan regisztrálnak a diákok a munkaügyi központban. Elképzelhető, hogy már nem talál mindenki állást nálunk diákmunkásként – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Simonné Hajdú Borbála, a polgármesteri hivatal foglalkoztatáspolitikai referense.
Ugyanakkor a diákmunka-közvetítő cégek is folyamatosan kínálnak állást a 16 éven felüli fiataloknak.
– Vannak szellemi, adminisztratív munkáink, amelyek nyelvtudást vagy valamilyen szakképzettséget, számítógépes ismereteket igényelnek, illetve kínálunk üzemi, mezőgazdasági, hűtőházi munkát, sőt fesztiválokon, így például az EFOTT-on is biztosítunk lehetőséget különböző munkakörök betöltésére – sorolta Bíró Gergely, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet üzletfejlesztési igazgatója.
Az órabérek a munka jellegétől és a szakképzettségtől függően változnak. A nettó 490 forintos órabér a minimum, a magasabb képzettséget igénylő munkákkal pedig akár a nettó 100-150 ezer forintot is meg lehet keresni egy hónap alatt.

A diákok pedig keresik a nyári munkát, sokan a zsebpénz miatt, van azonban, aki konkrét tervekkel érkezik – így teremti elő a szükséges pénzt, vagy annak egy részét például jogosítványra vagy utazásra, nyaralásra, de egyre többen szeretnének így a családi költségvetésbe besegíteni, vagy a tandíjuk fedezetét előteremteni.
minap.hu
Fotó: F. K. Cs.