Ugrás a tartalomra

Változékonyra fordul az idő

Létrehozva
Kedden egy érkező hidegfront előtt továbbra is meleg, de délutántól már nagy nedvességtartalmú levegő áramlik fölénk. Ennek következtében változékonyabbra fordul időjárásunk – az Országos Meteorológiai Szolgálat Miskolci Veszélyjelző és Szolgáltató Irodája.
Hétfőn éjjel derült lesz az ég, csapadék nem várható. Gyenge marad a légmozgás, reggelre általában 18 fokig csökken a hőmérséklet.
Kedden napközben eleinte lehet kevés napsütés, majd erősen megnövekszik a felhőzet. Délutántól zápor, zivatar várható intenzív csapadékhullással, helyenként felhőszakadással, átmeneti szélrohamokkal. A délkeleti szél megélénkül, időnként megerősödik, délutánra 31 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Eleinte gyenge meleg-, majd holnap délutántól hidegfronti hatás várható térségünkben. 11 és 15 óra között erős UV-B sugárzás várható, ezért ebben az időszakban nem ajánlott tartósan a napon tartózkodni.

Szerdán hidegfront vonul át felettünk, így megszűnik a hőség. Ugyanakkor továbbra is sokfelé valószínű csapadék, zivatarok is kialakulnak, lokálisan felhőszakadás is lehet.  A hét második felében nem tér vissza a kánikula. A változó felhőzet mellett egy-egy zápor előfordulhat, a legmelegebb órák hőmérséklete 25 fok körül alakul majd.

minap.hu