Ugrás a tartalomra

Népszerű volt a Sárkány tusa

Létrehozva
A közeli napokban rendezték meg hatodik alkalommal Tiszaújvárosban a Suli sárkányok elnevezésű területi sárkányhajó bajnokság küzdelmeit. A vetélkedésben ezúttal Tiszaújváros, Hajdúnánás, Hejőbába, Girincs, Kesznyéten tanulói vettek részt, de nem kis meglepetésre Vácról is érkeztek indulók!
kajak_kenu.jpg

A sorozat múltjáról annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy a szervezők 2009-ben indították útjára a kezdeményezést. A vetélkedésnek minden esztendőben a Sprint Aréna ad otthont, amely a Dísz tó és környéke. Az első három évben még csak önállóan, helyi szervezéssel működött a rendezvény, azonban az országos kajak kenu szövetség a sikerek láttán mellszélességgel felvállalta az eseményt és zászlójára tűzte a sorozatot. Így a versenyt elindító Tiszaújvárosi Kajak Kenu és Sárkányhajó Egyesület mellett rendezőként is szerepet vállalt.

A siker leírhatatlan! A versenyt megelőző sportág népszerűsítő programot követően a térség szinte minden általános iskolájából neveztek hajóegységek. A hatalmas érdeklődést követően az előcsatározásokban kereken egy tucat település ötvennél is több iskolás csapata mérettette meg magát a bajnokságon. A rendezvény színvonalát interaktív bemutató, valamint az országban egyedülálló mentőeszközök kiállítása is emelte. A szervezők gondoltak a legkisebbekre is, akiknek különböző szabadidős programokat biztosítottak. Az idei Sárkány tusa döntőjében végül harminc csapat 330 tanulója vett részt és lapátolta végig az előttük álló távot.

Az osztályonként megrendezett döntőkben a következő eredmények születtek:

4. évfolyam:
1: Hunyadi Sólymok (Tiszaújváros, Hunyadi Mátyás Általános Iskola), 2: Mézes kenyér (Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola), 3: Tűzsárkányok (Tiszaújváros, Széchenyi István Általános Iskola).

5. évfolyam: 1: Red bull Sárkányok (Tiszaújváros, Hunyadi Mátyás Általános Iskola), 2: Dominó (Hajdúnánás, Bocskai István Általános Iskola), 3: Lekváros kenyér (Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola).

6. évfolyam:
1: Száguldó Csigák (Tiszaújváros, Hunyadi Mátyás Általános Iskola), 2: Névtelenek (Hajdúnánás, Bocskai István Általános Iskola), 3: Vajas Kenyér (Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola).

7. évfolyam: 1: Bundás Kenyér (Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola), 2: Szeleburdiak (Hajdúnánás, Bocskai István Általános Iskola), 3: Marci Sérója (Tiszaújváros, Széchenyi István Általános Iskola). 8. évfolyam: 1: Árpádos Sárkányok (Vác, Váci Általános Iskola), 2: Zsíros Kenyér (Tiszaújváros, Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola), 3: Váci Ezüstsárkányok (Vác, Juhász Gyula Általános Iskola).

D. L.