„Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója – amiből a „turisztikai” szó sajnos kissé kikopott az utóbbi években. Nos, a Tour EFOTT turisztikai programsorozat arra hivatott, hogy – a fesztivál vándor-jellegére építve – megismertessük az adott régió, tehát 2014-ben az Észak-magyarországi régió kulturális örökségeit, népművészeti és gasztronómiai sajátosságait. Tesszük ezt külső, idegenforgalmi programok biztosításával, amit a fesztivál területén belüli programokkal erősítünk.” – mondta el Maszlavér Gábor, fesztiváligazgató.

Az effottozók extra kedvezményekkel hűsölhetnek a fesztivál területével szomszédos miskolctapolcai Barlangfürdőben, vagy a Kemény Dénes Uszodában. A mozgalmasabb kikapcsolódás hívei a 800 méteres bobpályán, vagy a kalandpark magaslatain fokozhatják adrenalin-szintjüket. A Tanbánya-látogatás hűsítő izgalmakat tartogat, akárcsak a diósgyőri várban tett séta, vagy lillafüredi kisvasutas kirándulás. Az extrémsportok szerelmeseinek a miskolci vasgyár kihagyhatatlan lehetőségeket rejteget, hiszen az ipari örökség mellett a város underground-arcainak fellegvára.

Aki inkább a fesztivál területén keres kikapcsolódást, az a hagyományőrző gasztrofaluba látogatva megízlelheti a környék legjobb bor- és sajtkülönlegességeit, de saját kézműves emlékekkel is megpecsételheti idei EFOTT-éményeit. A bátrabbak pedig szekérre pattanva, zenészekkel karöltve az avasi borpincék kínálatába is belekóstolhatnak.
minap.hu