Várandósság és szülés címmel rendeztek szakmai napot pénteken, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. A program kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött, amelyen szakemberek osztották meg gondolataikat egymással, s az érdeklődőkkel.
A Születésház Egyesület szervezésében létrejött eseményen egyebek mellett olyan kérdésekre is keresték a választ, mint az információ-áramlás. A résztvevők kíváncsiak voltak, milyen információk jutnak el az anyákhoz, s hogyan jutnak el.

Mire lenne szükség, mire lenne igény? Megoldás lehetne-e a személyre szabott gondoskodás? Milyen lehetőségeket rejt az új várandósgondozási törvény? – merültek fel a vitaindító kérdések.
A kerekasztal-beszélgetésen a válaszokat pedig többen is keresték. Megosztotta véleményét Arató Miklósné, diplomás ápoló, Msc. egészségügyi szociális munkás, egészségügyi rehabilitációs menedzser Nyíregyházáról, L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítványtól, Berettyóújfaluról, Zákány Zsolt, szülész-nőgyógyász, osztályvezető főorvos, szintén Berettyóújfaluról, a Magyar Védőnők Egyesületétől Pereszlényiné Farkas Klára, aki Ónod II. Védőnői körzetéből érkezett, s a Holdam Egyesület is képviseltette magát Bernáth Anett személyében.

A beszélgetést követően a Báriné Kántor Magdolna BK koordinátor bemutatta a szikszói Gyerekesély Programot, majd műhelymunka következett, amelyben a nők problémáit, s a megoldási lehetőségeket keresték a résztvevők.
minap.hu
fotó: Mocsári L.