Mint Horváthné Szendrei Szilvia, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének vezetője érdeklődésünkre elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan, az idei évben is górcső alá kerültek, kerülnek a nyári idegenforgalmi főszezon frekventált helyszínei, vagyis a vízpartok, nagyobb tömegeket vonzó fesztiválok, kulturális rendezvények alkalmi vendéglátóegységei, de társhatóságok bevonásával vizsgálja a hatóság a személytaxi-szolgáltatás szabályszerűségét is.
– A nyárra tekintettel a hatóság piacfelügyeleti tevékenysége sem elhanyagolható, hiszen kiemelten fókuszálunk a forgalomba került elektromos grillsütők termékbiztonságának laboratóriumi vizsgálatára, de folyamatos piacfelügyeleti ellenőrzések zajlanak a balesetveszélyt jelentő csecsemő- és kisgyermek ruházati termékek és a gyermekjátékok termékkörében is – fűzte hozzá a felügyelőségvezető.

A Fogyasztóvédelmi Felügyelőség illetékességi területén a nyár első harmadában több mint 40 vendéglátóegységet ellenőriztek, melynek fele miskolci helyszínű volt. Ott voltak az Operafesztiválon, a város strandjain és a vár környékén is.
– Eddigi tapasztalataink pozitívak, hiszen felügyelő kollégáim jogkövető vállalkozói magatartásról számoltak be. Mindössze 10 vállalkozás esetében tapasztaltunk szabálytalanságot valamely ellenőrzési szempont vizsgálata során – mondta Horváthné Szendrei Szilvia.
Mint ecsetelte, jellemző hiányosság – még mindig – az árfeltüntetés területén tapasztalható. Gyakran előfordul, hogy a vállalkozás nem tünteti fel a termék eladási árát, így ez esetében sérül a fogyasztó információhoz való joga. De olyan is tapasztalható volt – tette hozzá a felügyelőségvezető –, hogy a termékért felszámított ár nem egyezett meg az árlistán közölt árral. A pontatlan ártájékoztatásból a fogyasztó kárára többletszámolás is előfordulhat. Tekintettel arra, hogy elsődleges hatósági feladat a fogyasztók vagyoni érdekeinek biztosítása, ezért hatósági ellenőrzésüket minden esetben próbavásárlással kezdik a felügyelők.
Néhány vendéglátó egységben ugyanakkor a kiszolgáláshoz olyan tömegmérő eszközt használtak, amely nem rendelkezett a mérésügyi hatóság hitelesítésével, és két üzletben a vásárlók könyvét kezelték szabálytalanul.

A szabályszegő vállalkozásokkal szemben közigazgatási hatósági eljárás indult, melynek lefolytatása jelenleg is folyamatban van, így kiszabott bírságösszegekről még nem tudott beszámolni a felügyelőségvezető.
– Ugyanakkor el kell mondanom, hogy a hatósági célok elérése során a bírság csak egy lehetséges szankcionálási eszköz, de semmiképpen sem cél – hangsúlyozta. – Ahol a jogsértés súlya nem indokolja és a vállalkozás is gyorsan kijavítja a hibát, ott a korábbi évek gyakorlatának megfelelően a hatóság munkatársai a kötelezés és a figyelmeztetés eszközével élnek, ugyanakkor azon vállalkozások, akik a hatósági ellenőrzés során megfelelnek a jogszabályi követelményeknek, és az elmúlt három évben nem volt ellenük jogos fogyasztói panasz, úgy azok felkerülnek a hatóság pozitív listájára – tette hozzá.
A jogkövető vállalkozások listája – köztük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozókkal – elérhető a www.nfh.hu honlapról. Az idegenforgalmi vizsgálatok folyamatosak, így hatósági ellenőrzésekre egészen a nyár végéig számítani lehet.
minap.hu
Fotó: illusztráció, minap-archív