Nem csak a fotózással és a média világával ismerkedtek a fiatalok, de a kirándulások alatt az építészetről is tanultak. Az egyhetes tábor alatt egy filmet is készítettek: volt, aki a vágásért, és volt, aki a rendezésért felelt. Többen elmondásuk szerint már nem először jártak a táborban, így már komoly ismeretekkel rendelkeztek – akár a filmkészítés terén is.
A szervezők elmondták, fontos, hogy a tizenévesek a nyári szünetben is elfoglalják magukat, és jobban megismerjék a helyet, ahol élnek. Balogh Attila, a Perecesi Tündérkert táborvezetője a Miskolc Televízió riporterének úgy fogalmazott, hogy a fiataloknak kevés figyelmük jut arra, hogy észrevegyék: Miskolcon, annak valamelyik városrészében élnek. Holott rengeteg szép, érdekes és izgalmas történet kapcsolódik a városhoz, annak kerületeihez. A szervező felhívta arra a figyelmet, hogy érdemes tehát az idősebb generáció tagjaival beszélgetni, akik rengeteg információval és történettel rendelkeznek a lakóhelyükről. Így a fiatalabbak felfedezhetik, megláthatják mi minden szépség és érdekesség kapcsolódik ahhoz a városhoz, városrészhez, ahol élnek.
Az egyhetes napközis táborért a gyerekeknek nem kellett fizetniük. Azt az Észak-Keleti Átjáró Egyesület és a Perecesi Bányász Kulturális Egyesület finanszírozta, abból a több mint 20 millió forintból, amit pályázaton nyertek.
minap.hu