Ugrás a tartalomra

Vasúti biztosítóberendezést rongált meg egy autó

Létrehozva
Két ember sérült meg egy közlekedési balesetben Tállya közelében egy vasúti átjárónál szombat délelőtt, az árokba hajtó személyautó megrongálta a vasúti biztosítóberendezést – közölte honlapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Délutánra aztán megjavították a megrongálódott fénysorompót.
A közlemény szerint a jármű egyik beszorult utasát a szerencsi tűzoltók szabadították ki, a másik utas ki tudott szállni a kocsiból.
A katasztrófavédelem arra kérte az autósokat, hogy a tállyai vasúti átjárón óvatosan hajtsanak keresztül.

Délutánra aztán kijavították a hibát, így már ismét működik Tállyánál a vasúti fénysorompó – közölte a Mávinform szombat délután az MTI-vel.

A közlemény szerint a Szerencs-Hidasnémeti vasútvonal Tállya és Abaújszántó közötti szakaszán ismét működik a sorompó a vasúti átjáró mindkét oldalán. Kitértek arra is, hogy a vonatközlekedést a közúti baleset nem veszélyeztette, késéseket sem okozott.

minap.hu
Kezdőképünk illusztráció