Ugrás a tartalomra

Négy rabló, egy áldozat Borsodban

Létrehozva
Egy idős férfit rabolt ki sajókazai házában négy fiatalkorú, akiket a rendőrök 24 órán belül elfogtak.A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást négy fiatalkorú személy ellen.
A nyomozás adatai szerint július 10-én, éjfél körül három ismeretlen személy betörte egy sajókazai családi ház ablakát, majd azon bemászva kutattak a lakásban, miközben egy társuk a ház előtt figyelt. A zajra felébredt az otthonában egyedül lévő idős tulajdonos, akit az egyik elkövető bántalmazott, amelyből kifolyólag a sértett súlyos sérüléseket szenvedett.

A rablók a bántalmazást követően a sértettet bezárták az egyik szobába, majd a házból különböző horgászfelszereléseket és egy mobiltelefont tulajdonítottak el.

A sértett a lakásából nem mert kijönni, hanem másnap az esti órákban egy helyi fiatalember a betört ablakon betekintve látta meg a sérült férfit, majd értesítette a rendőröket.

A nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést és az elkövetők felkutatását, amelynek eredményeképpen 24 órán belül megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével három 17 éves és egy 14 éves helyi fiatalkorú fiú gyanúsítható.

A rendőrök a gyanúsítottakat elfogták, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra előállították, majd kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket, akikkel szemben a Miskolci Járási Ügyészségen előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására

minap.hu