Ugrás a tartalomra

Szűz terepről ezüst

Létrehozva
Beindult a rádiós tájfutó-gépezet, s már egymást követik a válogató versenyek. A hét végén is pályára szólította egy ilyen viadal a sportág hazai legjobbjait, akik között természetesen ott volt a miskolci Európa-bajnok Kovács Attila Gábor is.
Az idei negyedik hazai rádiós tájfutó válogatóversenyt, a Puskás Tivadar Kupát a miskolci Kovács Attila Gábor számára szűz terepen rendezték, hiszen ő még soha nem járt Dunaszentmiklóson.

A szervezők tartogattak egy újítást, pontosabban meglepetést, a tavalyi versennyel ellentétben ugyanis most foxoring és gyorsasági verseny nem volt, csak a két klasszikus számra került sor. Arról, hogy ne legyen túl könnyű a megmérettetés gondoskodtak a házigazdák: mindkét pályát ötszörös világbajnokunk, de 1998. óta az USA válogatottját erősítő Nagy György tervezte.

A szeptemberi, kazahsztáni világbajnokságra készülő válogatottjainkra ennek megfelelő szintű, igen kemény pálya várt.

– A terep is szintes volt, sok helyen kellemetlen, sűrű növényzetű, ráadásul a hőség is közbeszólt – kezdte az értékelést a miskolci Európa-bajnok, aki hozzátette, a sérülése miatt néhány napja kék szalagrendet kapott – ez egy fájdalomcsillapító gyógytapasz, amit a térdén viselt.

– Hatott, csillapította a fájdalmat, és a verseny közben nem is kellett ezzel törődni. A gondot nem ez okozta, hanem az a tény, hogy a kényszerűségből kihagyott edzések miatt csak nagyon lassú iramot bírtam futni. A győzelmet végül csapattársam, a nyergesújfalui László Károly szerezte meg, aki mellett szólt előzetesen a papírforma is. Viszont a számomra nagy örömöt jelentett, hogy mögötte, a második helyen érkeztem be a célba – tette hozzá Kovács Attila Gábor.

A verseny biztató volt számára, hiszen sérülten is remek eredményt ért el. A következő megmérettetésen már minden bizonnyal erősebben tud majd teljesíteni – ez a Bereg kupa lesz, amelyen nemzetközi mezőny áll majd rajthoz.

D. L.