Száz százalékos támogatással megvalósuló, 60 millió forint értékű beruházás keretében újult meg az önkormányzati tulajdonban lévő Győri kapui gyermekorvosi rendelő. A fejlesztés keretében felújították az elektromos rendszert, a korszerűtlen nyílászárókat új, műanyagra cserélték, valamint akadálymentesítették az épületet. Új várótermi padokat, ülőkéket, pelenkázóasztalokat és közérdekű információk elhelyezésére alkalmas, nagyméretű hirdetőtáblákat is beszereztek.

A fejlesztésnek köszönhetően egy olyan modern, gazdaságosabban üzemeltethető és a szükségleteknek megfelelő rendelő jött létre, ami lehetővé teszi a minőségi egészségügyi ellátást.
A projekt építési munkáira vonatkozó műszaki átadás-átvételi eljárást július 14-én zárták le. Ezt követően az orvosi ellátást a megszokott rendelési helyen és időben vehetik igénybe a betegek.

A projekt 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Ugyanebből a forrásból még négy miskolci rendelőt korszerűsítenek az idén.
minap.hu
Fotó: M. L.