Ugrás a tartalomra

Varga Mihály: a kormány 110 milliárd forintot zárol

Létrehozva
A kormány 110 milliárd forintot zárol a kormányzati kiadásokból, hogy biztonsággal teljesíthető legyen a 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycél - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.
A Magyar Közgazdasági Társaság és a Költségvetési Tanács közös konferenciáján a miniszter hangsúlyozta: a zárolás a családokat, a vállalkozásokat nem, csak a kormányzati kiadásokat érinti.

A "biztonsági intézkedésre" egyrészt azért van szükség, mert a kedvező gazdasági adatoknak államháztartási szempontból vannak kedvezőtlen hatásai is. A vártnál alacsonyabb infláció például negatívan érinti a költségvetést, mivel a jövedéki adó, valamint az áfabevételeknél elmaradást okozott - mondta Varga Mihály.

Varga Mihály elmondta: a magyar gazdaság növekedése az uniós átlag felett van, sőt a visegrádi országok átlagához képest is egyre jobb pozícióban van. Az első negyedéves növekedést tekintve az uniós országok  között az első háromban van a magyar gazdaság, és már nemcsak a feldolgozóipar, hanem az építőipar  és a mezőgazdaság is húzza a növekedést. A gazdasági bővülést emellett a belső kereslet alakulása, a lakossági fogyasztás élénkülése is stabilizálja - emelte ki a nemzetgazdasági miniszter.

Örömtelinek nevezte, hogy az export az importnál jelentősebben bővült, így a magyar gazdaság szerkezete egészségesebb a 4 évvel ezelőttinél. A 2007-2013-as uniós források, illetve az állami fejlesztéseknek köszönhetően jó ütemben bővültek a beruházások is, és megjegyezte, ha ehhez fel tud zárkózni a vállalati hitelezés növekedése, akkor a következő hónapokban is nőni tudnak a beruházások.

MTI