Ugrás a tartalomra

A miskolciak Kriza Ákost támogatják

Létrehozva
35 ezer miskolci lakos adta támogató aláírását az avult telepek felszámolásának városi programjához – ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be Kriza Ákos polgármester. Mint mondta, ezzel a miskolci polgárok kijelölték az utat. A programot folytatják, úgy, ahogy elkezdték: mindenkivel egyedileg tárgyalva, helyzetüket egyedileg felmérve – aki rászorul, és kéri, annak segítő kezet nyújtva.
Nagy horderejű, országosan is tárgyalt kérdés lett a város által az avult telepek felszámolására indított program, így mindenképp indokolt, hogy annak minden lépésről beszámoljanak a nyilvánosság előtt. Ezek közé tartozik a Fidesz–KDNP városi frakciója által indított aláírásgyűjtés és annak eredménye is, indokolta a pénteki sajtótájékoztatót Soós Attila, a frakció szóvivője.

– Ahhoz, hogy a programot támogató aláírásgyűjtés eredményéről helyesen szólhassunk, először kicsit visszább kell lépni az időben. Az utóbbi hetekben ugyanis sokan próbálták nagyon beszűkíteni a kérdés tárgyalását, pedig ezt a témát tágabb szemléletmóddal, mondhatni holisztikusabban kell szemlélni – kezdte tájékoztatóját Kriza Ákos polgármester.

kriza_alairas_sajtotaj_140718ml_04.jpg

Emlékeztetett, négy évvel ezelőtt a rendteremtéssel kellett kezdeni a munkájukat, és ez eltartott 1-2 évig – azután kezdődhetett az építkezés, aminek eredményeként ma már fejlődő pályán van a város. A rendteremtés nemcsak a közbiztonság, hanem a cégek, intézmények működése, a gazdaság terén is értendő. Ugyanakkor a kezdetektől látták, nem engedhető meg, hogy a város területén, különösen a belső területeken nyomortelepek legyenek.

– Több ilyen kisebb telepet felszámoltunk már, a legutóbbi az Álmos utcai volt. Minden esetben úgy tettük ezt, hogy aki támogatásra szorult, és kért segítséget ahhoz, hogy továbbléphessen, annak megfogtuk a kinyújtott kezét. Azt is láttuk, fel kell gyorsítani a folyamatot, és amikor ezt megtettük, akkor kaptunk hideget-meleget. Miközben teljesen nyilvánvaló, hogy sem közbiztonsági, sem közegészségügyi, sem gyermekvédelmi szempontból nem tarthatók fenn ezek a telepek, azokat fel kell számolni! – emelte ki a polgármester, hozzátéve, az elmúlt hetekben több drogos, elsősorban terjesztéssel foglalkozó, a számozott utcákban élő fiatalt fogott el a rendőrség, ami csak egy újabb adalék, sürgető érv programjuk végrehajtása mellett.

A sajtótájékoztatóra behozták az avult telepek felszámolása melletti aláírásokat gyűjtő íveket is. Kriza Ákos június 12-én jelentette be, hogy felkérte a Fidesz-KDNP szakpolitikusait, önkormányzati képviselőit, készítsenek elő egy aláírásgyűjtő kampányt a miskolci nyomortelepek felszámolásáért. Azóta 35 ezer aláírás gyűlt össze.
– Ez döntő érv amellett, hogy folytassuk. Miskolc lakói kijelölték az utat, amin végig is fogunk menni – szögezte le a sajtótájékoztatón, hozzátéve: még egyetlen, számba vehető érvet nem hallott amellett, miért kellene megmaradniuk a nyomortelepeknek.

kriza_alairas_sajtotaj_140718ml_01.jpg

Jelenleg folyamatosan mérik fel a lakásokat. Minden családot egyedileg kezelnek, valós helyzetük és szándékaik szerint döntve a folytatásról. Kérdésre válaszolva azt is elmondta a polgármester, vannak, akik a közmunkaprogramban részt véve, vagy tanfolyamok elvégzése után munkát találva már vállalni tudják a magasabb rezsijű bérlakás fenntartását, nekik erre is lehetőséget adnak.

A sajtótájékoztató zárásaként Soós Attila köszönetet mondott a miskolciaknak, akik akár sorba is álltak, hogy aláírásukkal támogathassák a programot.
– Bízunk benne, hogy az ellenzék, illetve a program ellenzői a továbbiakban nem keltenek riadalmat az érintettek körében. A folyamat halad tovább, szigorúan és kizárólag a jogszabályok mentén. Az biztos, hogy soha nem leszünk partnerek olyan típusú megoldásokban, amiket sokan a kitelepítéssel azonosítanak. Mint ahogy az is, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy aki képes és szeretne továbblépni, azt támogatjuk törekvésében. És annak érdekében is, hogy a környéken lakók komfortérzete, biztonságérzete is nőjön – zárta a tájékozatót a szóvivő.

minap.hu
Fotó: Mocsári L.