Ugrás a tartalomra

Nők léptek meg a fűkaszával

Létrehozva
Fűkaszát lopott el két nő egy edelényi portáról. A rendőrök négy órán belül elfogták a tolvajokat, a sértett az eljárás során visszakapta az értékeit – tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.
Lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást az Edelényi Rendőrkapitányság ismeretlen tettesek ellen. A nyomozás adatai szerint Edelényben egy helyi családi ház portájáról 2014. július 8-án 12 óra után eltulajdonítottak egy fűkaszát, illetve az udvaron álló, autóból iratokat és egy mobiltelefont.

A nyomozás eredményeként a rendőrök négy órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével magalapozottan gyanúsítható edelényi 25 éves R. Renátát, és a 30 éves M. Ilonát.

A rendőrségi eljárás során a sértett visszakapta értékeit.

minap.hu